kézenfekvőnek tűnt, hogy angol korrepetálással szerezzek némi “zsebpénzt”, hiszen mások is így tettek. Hamar kiderült azonban, hogy a korrepetálásnál sokkal jobbat is tudok: azt a módszert továbbfejlesztve, amellyel engem is tanítottak, egy olyan rendszert állítottam össze (
RitaMódszer™), amellyel bombabiztos vizsgafelkészítést tudtam nyújtani a tanítványaimnak.
Így a Külkereskedelmi Főiskola (ma Budapesti Gazdasági Egyetem) elvégzése után vállalkozóként, főállásban, magántanár lettem. Repertoáromat bővítettem az üzleti angol (Business English) oktatásával, hiszen a főiskolai végzettségem üzleti szaknyelvvel bővített felsőfokú nyelvvizsgának (C1) felelt meg.
Az általános oktatáson és különböző érettségi és vizsgafelkészítésen túl már egyetemi záróvizsgákra is vállaltam tanulókat turizmus/vendéglátóipari, illetve pénzügyi szakmai angolból.
Innen már csak egy ugrás volt, hogy állásinterjúra való készülésben is segítsek…
Tanítottam nyelviskolákban Budapesten és Szentendrén. Céges oktatást is vállaltam az Alma Mater Nyelviskolában és a Company Schoolnál.